Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Így biztosítaná a megélhetést a Jobbik 2014-02-21 17:52:11 A turizmus fejlesztését és a kisvállalkozások helyzetbe hozását emelte ki gödöllői sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia
Indulhat a 7,3 milliárdos közpénz felélése 2014-02-06 10:48:10 Gémesi izgalmas és jó évet vár, az általa előterjesztett 2014-es gödöllői költségvetést csak a hozzá hű lokálpatrióta klubos képviselők helyeselték
Lakossági felmérés indult Gödöllőn 2014-01-11 11:24:03 A kérdőív kitöltése után feldolgozott vélemények beépülhetnek a város fejlesztési programjába
Beadható a komplex fejlesztési pályázat 2013-11-25 11:57:23 Gödöllői vállalkozók is aspirálhatnak a minimum 15 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra
Megszépült a Don Bosco óvoda Mogyoródon 2013-10-21 12:49:15 Az uniós direktívákhoz igazodó fejlesztés a Kapsch infokommunikációs társaság anyagi támogatásával valósult meg
Különös házi feladatot adott a nyárra Gémesi 2013-06-13 18:16:40 Vörös Istvánnak szeptemberig van módja arra, hogy garanciát nyújtson a HÉV-vonal föld alá süllyesztését szorgalmazó fejlesztési változat 20 milliárdos forrásigényére
Gödöllőn randevúztak az európai királyi kastélyok vezetői 2013-06-01 10:25:25 Gönczi Tibor újra elnökségi tagja lett a nemzetközi szervezetnek, és abban bízik, hogy a kormányzat képviselői a Grassalkovich-kastély fejlesztésének folyatása mellett döntenek
Nagytakarítás a gödöllői arborétumban 2013-05-29 08:34:56 Megkezdődött az épületek felújítása és a kerítés kijavítása is, de nagyobb fejlesztésbe csak hosszabb távú kezelői megbízás esetén lehet felelősen belekezdeni
Petíciót kapott Gémesi a HÉV-fejlesztés ügyében 2013-05-21 13:23:22 Vörös Istvánnak két felvonásban sikerült átnyújtania a földfelszín alatti megoldást szorgalmazó beadványt. Aláírásgyűjtési akció indul a városban
Öt kamerával bővítenék a térfigyelő rendszert 2013-05-02 10:26:21 Tízmillió forint erejéig pályázati pénzből valósulhat meg a fejlesztés, ami alsóparki helyszíneken és a temető bejárata környékén javíthatná a közbiztonságot
Ha csak egy vágány lenne… 2013-03-20 17:52:53 Pál Gábor magánvéleménye a gödöllői HÉV korszerűsítéséről. A városvezetőknek már többször is elmondta, öt éve pedig el is küldte nekik
A palotakertiek megtartanák a HÉV-megállót 2013-03-02 14:38:36 Másodszor rendeztek lakossági fórumot a városunkat egyfajta híd nélküli folyóként átszelő nyomvonal fejlesztési koncepciójáról